Mottó

"Az ételed legyen az orvosságod, az orvosságod legyen az ételed!"

2014. július 5., szombat

Kakukkfüves - mézes - málnaecetes sárgarépa májjal

Ebben a receptben a köret a főszereplő, azért is vettem előre a címben. Saját, apró répákból készült, három féle fajtából. Persze lehet normál méretűből is készíteni, akkor 1-2 cm-es darabokra kell felvágni. 
2 evőkanálnyi olajat melegítettem, ebbe került az előkészített répa. Megsóztam, lehetnyi őrölt gyömbérrel megszórtam és kb. fél deci vizet öntöttem rá, fedő alatt pároltam kb. 10 percet. Közben többször ránéztem, megkevertem és pótoltam az elpárolgott vizet. Mikor már majdnem megpuhult, egy kiskanál mézet, két kanál málnaecetet (ez szintén saját, ha nincs, lehet helyette jó minőségű balzsamecetet használni) és a kakukkfű levélkéket adtam hozzá. Pár percig együtt pirítottam, majd tányérra raktam. A serpenyőben maradt olajhoz még öntöttem egy kicsit és ebbe került a máj. (Ez most nyúlmáj volt, de lehet használni bármilyen mást is, csak a sertés és marhamájat nem sózzuk, csak a végén.) Pár perc alatt megpirultak a szeletek és már mehetett is a főszereplő mellé a tányérra. Kár, hogy illatot nem tudok csatolni! :) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése