Mottó

"Az ételed legyen az orvosságod, az orvosságod legyen az ételed!"

2010. szeptember 21., kedd

Gyömbéres, fehér teás káposzta

Igazi extraságot sikerült összehoznom egy nyavalyás kis káposztafejből. :) Először főzzünk egy fél liter gyenge fehér teát (nekem most Sonnentoros volt itthon)! A káposztát (lehetőleg bio-t, vagy a piacon az őstermelőtől vettet) vékony csíkokra vágjuk, miután kivettük a torzsáját. (Nálam 1/4-éből savanyú káposzta lesz.)
Kókuszzsírt (vagy egyéb zsiradékot) egy nagy serpenyőben felforrósítunk és rádobjuk a káposztát, valamit egy kisujjnyi felaprított gyömbért. Fedő alatt kezdjük párolni. Enged egy kis levet, ekkor még rásegítünk: a fehér teából kb. 1,5 dl-t öntünk hozzá. (A többit igyuk meg! :)) Nem sózzuk meg, mert úgy sokkal nehezebben puhul.
Az én ízlésemnek jól jött még hozzá egy kevés őrölt kömény, amivel meghintettem.
Mikor már majdnem teljesen puha, megsózhatjuk és ha kicsit hűlt, 1 kiskanál mézet teszünk még rá, hogy a méz értékes összetevői ne sérüljenek.
Tálaláskor hajdina- és retekcsírával szórtam meg, és még egy kis kendermag olajjal is meglocsoltam. Magában is finom, de házi sült kolbásszal különösen mennyei volt! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése