Judu's special kitchen

Mottó: Az ételed legyen az orvosságod, az orvosságod legyen az ételed!

2012. január 17., kedd

Zsályás májával töltött nyúlfilé

Friss nyúlfiléhez kerestem receptet, meg is találtam a kiindulópontot a jokaja.hu -n. Szokásomhoz híven ezen is változtattam, mert a zsálya nagyon kívánkozott ebbe a fogásba.
A filéket tehát leoperáltam a gerincről, rajtahagyva még azt a nagyobb, csont nélküli húslapot is, ami a nyúl hasi részét fedi. (Mittudomén mi a szakneve...)
A májat késsel elkapartam, valamint hozzátettem a nyúlháj egy részét is (jó kövér, téli nyulak voltak), azt is elkaparva. Csak só, kevés bors, leheletnyi fokhagymapor és bőven zsálya ment bele, igaz, most nem a frissből, hanem a morzsolt-szárítottból.
A filéket óvatosan szétnyitottam, gyengén besóztam, majd (cukormentes) mustárral kentem be vékonyan. Erre került a "májkrém". Feltekertem és szalonnaszeletek társaságában jól záródó sütőedénybe tettem. (Előtte még löttyintettem rá kevés fehérbort.) Nem kötöztem, tűzdeltem össze, szépen egyben maradt!
És igen, a 75-80°-os sütőbe került nálam is, 3 órán keresztül sült.
Nagyon finom, nedvdús maradt az egyébként könnyen kiszáradó filé és a máj is fantasztikusan krémes lett! Ez a lassú sütés nagyon jól bevált, más alapanyaggal is ki fogom próbálni!

2012. január 13., péntek

Villámebéd: séfsaláta

Gyorsan (kb. 10 perc alatt) összerakható ebéd, amiben felhasználhatjuk a maradékokat is. A fellelhető zöldségeket összevágtam: fehér retket, rukkolát, piros színű paprikát, szárzellert. Megsóztam, meglocsoltam citromlével. Maradék sült húst összevágtam, kevés olíva olajon átsütöttem, a saláta tetejére borítottam. Házi majonézzel és kapribogyóval koronáztam. Pillanatok alatt elfogyott. :)

2012. január 1., vasárnap

Malacsült kemencében, lencsesalátával - BÚÉK!

Egészségben, jó ételekben gazdag új évet mindenkinek! :)
A feldarabolt malacot előző nap pácoltam be a következőkkel: forró serpenyőben szárazon pirítottam köménymagot, koriandermagot, csipet római köményt és színesbors keverékét. (Épp csak addig, míg illatos lett!) Azután ezt a keveréket tengeri sóval mozsárba téve aprítottam, valamint szárított fokhagymagranulátumot tettem még hozzá. Mikor egynemű lett, egy edénybe téve kapott 2 ek (cukormentes) mustárt és jó 2 dl olívaolajjal engedtem fel. Ezzel a keverékkel óvatosan bekentem a húsokat, úgy, hogy lehetőleg a bőrére ne nagyon menjen.
Másnap a kemencében hamar készre sült, bár a bőre kissé megpörkölődött a magas hőtől, azért nagyon-nagyon finom lett! :)
A salátához 1 fej hagymát vékonyra vágtam, besóztam és citromlével meglocsoltam. A már puha lencsével összekevertem, meglocsoltam MÉZECETTEL (fantasztikus dolog, nemrég találkoztam vele először életemben egy mézfesztiválon!!) és kevés vízzel. Tálaláskor kevés tökmagolajjal öntözzük meg!

2011. december 27., kedd

Tüskeböki, avagy: kelbimbó ropogós gesztenyebundában

Néhány napja láttam a tv-ben, a River Cottage c. ~kedvenc~ műsoromban, ahogy Hugh Fearnley-Whittingstall és barátai a kelbimbót népszerűsítették. (Nálunk mondjuk nem kell, mert szeretjük.) Ez a recept onnan származik.
A kelbimbót kevés sós vízben (esetleg húslevesben) 5-6 perc alatt roppanós puhára főzzük. Kicsit félretesszük hűlni. Addig a gesztenyelisztet vízzel összekeverjük, palacsintatészta sűrűségűre (csak liszt és víz!).
Egy wokban jó sok zsiradékot (kókuszzsír, olívaolaj) forrósítunk. A kelbimbóba fogpiszkálót szúrunk, a gesztenyelisztes tésztába mártjuk, majd a forró olajban pár perc alatt ropogósra sütjük. (Kell némi gyakorlat, míg kitapasztaljuk, hogy melyik pillanatban a legjobb megfordítani, mikor még nem ragad oda, de már megpirult.)

Frissen a legjobb, mert később már visszapuhul a tészta. :)

Karácsonyi menü

Az ünnepi menü GAPS-diétás részét osztom most meg, bár a fényképen vannak oda nem illő "alkatrészek" is, értelemszerűen, azt a normál étkezési módban lévő családtagok fogyasztották. :)
Az előétel friss zöldségekből készült saláta (uborka, bébicukkini, sárgarépa, paprika, rukkola, jégsaláta) - meglocsolva JamieOliver-féle shakerben készült petrezselymes-citromos öntettel és egy szelet füstölt lazaccal megkoronázva (nem diétázóknak tejszínes tormamártással).
A marhahúsleveshez azt hiszem, nem kell sok magyarázat, a levesbetét keményre főtt fürjtojás volt.
A főétel pulykamellből készült. Mivel nem tudtam volna szépen kiteríteni (2 darabban volt) - meg amúgy is félő volt, hogy túl száraz lesz, ezért ledaráltam hozzáadott füstölt szalonnával együtt. 1 tojást adtam hozzá, 2 evőkanálnyi zsiradékot, valamint egy kevés hajdinakását - lazítás céljából. :) Jól megfűszereztem, még lila bazsalikomot is kerítettem a mélyhűtőből. Ezután ment egy éjszakára a hűtőbe, a leendő töltelékkel együtt, ami aszalt szilvából állt, vörösborban úszva, kakukkfűvel fűszerezve.
Másnap a vörösbort leöntöttem róla, apróra vágott szalonnával és főtt gesztenye darabkákkal kevertem össze, picit megborsoztam, megsóztam.
Egy alufólialapot bekentem zsiradékkal, 4 szelet szalonnát raktam rá, majd a fűszerezett darált húst, amit nyújtófával szépen elegyengettem 1 cm vastagon. Erre jött az aszaltszilvás töltelék. Végül a fólia segítségével szépen feltekertem és egy hosszúkás sütőformába raktam. Kb. 1,5 órát sült a 175°-os sütőben, a vége előtt tojássárgájával kentem meg - egészen olyan lett, mint egy bejgli. Húsbejgli. :)
Zöldkörettel tálaltam, illetve töltött burgonyát kaptak mellé a többiek.
A desszert pedig a két éve már posztolt "mákos bejgli" továbbfejlesztett változata volt. Mivel már kapható kókuszkrém, könnyebb a helyzet, igaz, 3 zselatinlapot így is beleraktam, illetve még meggyszemekkel bolondítottam meg. Látványnak is, és ízre is nagyon jól sikerült! :)


2011. december 17., szombat

Paleo mézeskalács (glutén- és tejmentes)

{150. poszt - hurrá! :)}
Nincs Karácsony mézeskalács nélkül, így hát nekem is össze kellett hozni valamit! :) Nagy segítség volt ebben az újonnan felfedezett dióliszt. (Van máklisztem is, majd abból is alkotok valamit! :))
[Megint nem mértem semmit, csak szemre dolgoztam, bocs.]
Kb. 10-10 dkg dió- és gesztenyelisztet, valamint 5 dkg tökmaglisztet kevertem össze. Ebbe jöttek a fűszerek: vaníliapor, őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg, gyömbérpor, reszelt (bio)citromhéj és fél mokkáskanál szódabikarbóna. (Ez utóbbi csak kivételes alkalmakkor mehet!!) 2 nagy biotojást 1 hatalmas evőkanál mézzel habosra kevertem, majd a lisztes keverékhez adtam. Elég ragacsos volt, így még kellett hozzá kevés gesztenyelisztet adnom. Jól összekevertem, majd kinyújtottam.
A sütőt előmelegítettem 175°-ra. A kiszaggatott sütiket dióval és mandulával díszítettem, majd kb. 6 perc alatt megsütöttem. (Szaggatás előtt jobb betenni a hűtőbe, mert az adag második felével már én is könnyebben dolgoztam!) Ilyen lett kisülve:

Mai ebéd: könnyű zöldségleves (vega), zöldfűszeres pulykacsíkok amaranttal

A zöldséglevest így készítettem: vegyes zöldbabkeverékem volt lefagyasztva (zöld, sárga és lilahüvelyű), amit annyi vízben tettem fel főni (1 gerezd szeletelt fokhagymával), ami ellepte. Közben egy másik edényben összevágott póréhagymát, sárgarépát és brokkolit kevés kókszzsíron átpirítottam, majd megpároltam. Sóztam, őrölt köménnyel, majorannával és borsikafűvel fűszereztem. Mikor megpuhultak a hozzávalók, kevés pirospaprikával és gesztenyeliszttel meghintettem a répás keveréket, majd a zöldbabhoz adtam. Még egyet rottyant és kész. (Közben persze kóstolgatni kell, hogy kell-e még bele só vagy egyéb ízesítő.)

A csíkokra vágott pulykahúst megfuttattam hagymás-szalonnás keveréken, megsóztam, majd - kevés vizet öntve rá - fedő alatt puhára pároltam. Közvetlenül a főzés vége előtt raktam bele a zöldfűszereket: snidlinget, medvehagymát, petrezselymet. Lekapcsoltam a gázt és fedő alatt még hagytam, hogy összeérjenek az ízek.
Az amarantot kétszeres mennyiségű, sós vízben főztem meg, amibe apróra vágott zöldséget raktam még ízesítőként. Tovább tartott megfőzni, mint amit a csomagoláson írtak, 20-25 perc helyett legalább 40 perc kellett neki. Kellemes, kicsit diós íze van.
Sárga színű paprikából kivágott szivecskével és csillaggal díszítettem.