Mottó

"Az ételed legyen az orvosságod, az orvosságod legyen az ételed!"

2011. május 26., csütörtök

Medvehagymás húspogácsák spárgával, olajbogyóval

Még tart egy kicsit a medvehagymaszezon, már kapható a spárga, e kettő ötvözetéből született ez az ebéd.
A zöld spárgáról sok jót lehet olvasni, érdemes belőle szezonban minél többet fogyasztani! Nem kell meghámozni (szerencsére!), csak megmosni és a végét letörni, így a fás végétől megszabadulhatunk. (Ha nem törik, csak hajlik, mint a gumi, inkább ne vegyük meg, vagy csináljunk belőle krémlevest!) 2 cm-es darabokra vágva kevés sós, citromleves vízben félpuhára pároltam. A húst (malac combját) kétszer átdaráltam és két szelet szalonnát is aprítottam hozzá. Medvehagymát, újhagymát apróra vágtam, kevés zsiradékon megdinszteltem. A húshoz adtam, és fűszereztem még sóval, kevés borssal. 1 kk. chia magot 0,5 dl vízbe áztattam, míg zselés állagú lett és ezt is a húshoz adtam. Egy fél evőkanál hajdinaliszt vagy kása nem árt neki! Kézzel jól összedolgoztam (elég pürés lett), majd kis pogácsákat formázva néhány perc alatt libazsíron kisütöttem. Tálalásnál olívabogyókat tettem még rá.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki ez is!
    Próbáltátok a spárgát (sütőben) sütve is? Úgy is nagyon finom!

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Igen, baconbe tekerve, sütőben megsütve... Nyami. :)))

    VálaszTörlés
  3. Mondjuk a húspogácsához asszem már kicsit sok lenne baconnel:D, de simán elterítve, zsiradékkal, sóval (mások cukorral is, mi nem) is finom.

    VálaszTörlés