Mottó

"Az ételed legyen az orvosságod, az orvosságod legyen az ételed!"

2011. március 5., szombat

Medvehagymás spenót marhával

Úgy tűnik, mégis csak jön a tavasz, én is felébredek téli álmomból, meg a blog is. :) A medvehagyma ugyan késik kicsit, de nekem még van a mélyhűtőben tavalyról, úgyhogy most belehúzok, hogy mire jön a friss, ez kifogyjon. 
A piacon vettem gyönyörű, friss spenótot (30 dkg-t), megtisztítottam, a szárát leszedtem. 1 ek. kókuszzsíron a medvehagymát (kb. 5 dkg-t) és a spenótot egyszerre fonnyasztottam, majd húslevessel (kb. 3 dl) felengedtem és még reszeltem bele 1 gerezd fokhagymát. 5 perc után botmixerrel kissé pürésítettem. A diéta elején állók így egyék, haladók kicsit sűríthetik gesztenye- vagy kókuszliszttel, én most a hajdinakásából 1 ek-nyit használtam fel. Kevés reszelt szerecsendió és őrölt kardamom volt még a fűszere.
A marhahúst (megbízható helyen vett, bio szürkemarha!) vékony szeletekre vágva már bepácoltam 1 napja cukormentes mustár, őrölt kömény és borsikafű keverékébe, szőlőmagolajjal öntöttem le. Most kissé szétnyomkodtam és nagyon forró serpenyőben 1-1 percig sütöttem mindkét oldalát, majd fedő alatt a tányéron még 5 percet pihent. Csak ezután sóztam meg és vékony csíkokra vágtam fel, így tettem a spenótra. 2 tányérral elfogyott hirtelen.... :)))


U.i.: Nem tudom, mi történt a blogspottal, de nem enged képet feltenni. Hálás lennék, ha valaki kommentben leírná, hogy nála is van-e ilyen probléma. Már böngészőt is váltottam, de u.a. a helyzet.... :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése