Mottó

"Az ételed legyen az orvosságod, az orvosságod legyen az ételed!"

2014. augusztus 31., vasárnap

Különleges zöldbab paradicsomsalsával

Láttatok már méteres hosszúságú zöldbabot? Én már igen, köszönhetően egy kedves barátnőmnek, akinek csodás kis kertjében ilyen is nő. Így néz ki (katt ide). Kóstolóba kaptam belőle és úgy gondoltam, nem egy snassz főzeléket csinálok belőle, hanem valami különlegesebbet.
Pucolni, felvágni nem kellett, csak megmosni. Sós vizet forraltam és ebben kb. 5 percig főztem, nem lett teljesen puha, de pont így volt jó. (Nyersen azért ne nagyon próbáljátok, mert mérgező lektinek vannak benne, amik szerencsére hő hatására elpusztulnak.) Szűrőlapáttal kiszedtem és egyből hideg vízbe raktam, hogy ne főljön tovább. Majd lecsöpögtettem és helyes kis karikákat kanyarítottam belőlük.
A paradicsomsalsát biztosan sokan ismerik, tulajdonképpen egy fűszeres saláta, amit ízlés szerint készíthetünk. Én most sárga és piros paradicsomot vágtam apró kockára, kevés fokhagymával, sóval, friss bazsalikommal megszórtam, avokádó kockákat kevertem hozzá. Ezt halmoztam a zöldbabkarikákra, megcsöpögtettem kevés málnaecettel és tökmagolajjal. Nagyon finom ízkombinációt adott ez így ki és a bab íze sem lett elnyomva! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése