Mottó

"Az ételed legyen az orvosságod, az orvosságod legyen az ételed!"

2014. február 21., péntek

Currys korong

Ezt a finomságot elkészíthetjük akár reggelire, vacsorára, vagy ebéd mellé köretnek. Nekem ez most könnyen ment, mert a megsütött tökkockákat már régebben lefagyasztottam, most csak elővettem és kevés víz hozzáadásával egy fazékban fedő alatt felmelegítettem.
Ez a tök kifejezetten nem-édes típusú volt, úgyhogy a fűszerezést szinte kívánta, ami persze teljesen opcionális, mindenki használja a kedvenceit! Én most megsóztam, kurkumát, curryt, őrölt koriandert, őrölt római köményt, őrölt gyömbért tettem hozzá, majd jól összekevertem - ekkor már inkább krumplipüré állaga volt. :) [Ha nagyon levesesnek tűnik, hagyjuk tovább a tűzön, hogy elpárologjon a felesleges lé.] Tettem hozzá 1 evőkanálnyi kókuszkrémet is, de ez el is maradhat. Lehet még hozzátenni a jobb állag miatt egy kis útifűmaghéjat, vagy valamilyen maglisztből egy evőkanálnyit, de én ezt most mind kihagytam. 

Egy serpenyőben olajat hevítettem, fém ételgyűrűt (vagy fánkszaggatót) beletéve ebbe kanalaztam a tökpürét, hogy szép formája legyen. A tetejét megszórtam szezámmaggal, majd megfordítottam és a másik felét is pirosra sütöttem. Készült még mandulaliszttel és napraforgómaggal szórt is. Mindegyik nagyon finom lett. Kívül ropogós, belül krémes. A végén tökmagolajjal meglocsoltam, cseppentettem belőle a tányérra és ebből lett a képen látható csillag. :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése