Mottó

"Az ételed legyen az orvosságod, az orvosságod legyen az ételed!"

2013. március 31., vasárnap

Húsvéti menü: karamellizált, rozmaringos körte sonkaköntösben; céklaleves spenótos piskótával; tavaszi töltött jércemell majonézes salátával

A húsvéti menünek csak azt a részét írom le, amit a diéta szerint készítettem. 
Az előételnél tettem egy kis engedményt, ugyanis nem nagyon ajánlatos a húsfélét (nyers) gyümölccsel párosítani. Most azonban a körtéket kissé megpároltam, méghozzá úgy, hogy kevés olívaolajon 2 kis szál rozmaringágat megpirítottam, majd mézet és citromlevet adtam hozzá, ebbe raktam a negyedelt, kicsumázott körtéket. Pár percig pirítottam - pároltam, majd kiszedtem és hűlni hagytam. Jó minőségű serrano sonkába tekertem egyenként és zöldsalátás ágyon tálaltam, amit petrezselymes-citromos-olívaolajos öntettel locsoltam meg.


A leveshez sült céklát használtam (a fagyasztóból vettem elő, már írtam róla itt), húslevessel öntöttem fel, majd botmixerrel pürésítettem. Innentől opcionális, mert lehet sűríteni kevés magliszttel és joghurttal v. kefírrel megbolondítani, de anélkül is finom. Levesbetétként spenótos piskótát sütöttem: 4 tojás fehérjét és két sárgáját használtam hozzá, mert most így adódtak ki a maradékok. Külön-külön felvertem őket, majd a sárgájához adtam a lecsepegtetett spenótkrémet, megsóztam, fokhagymával, őrölt köménnyel és kevés medvehagymával fűszereztem. Ment még bele 2 ek. amaránt liszt, majd a fehérjével óvatosan összeforgattam. Egy sütőlapon 1 cm vastagon elterítettem és 15 perc alatt megsütöttem a 175°-os sütőben. Mikor kicsit kihűlt, csíkokra vágtam és csigába tekertem fel - de lehet virág, csillag v. egyéb formát is kiszúrni vagy csak simán kockára vágni. Még megszórtam pirított tökmaggal és kevés kefírben elkevert reszelt tormával. Sajnos a kép nem adja vissza a fantasztikusan szép színét...


A főételhez a fiatal jércemelleket kicsontoztam, óvatosan bemetszettem (hogy azért egyben maradjon) és a két fél részből ki is vágtam kis húsdarabokat, hogy legyen helye a tölteléknek. Kissé megsóztam, megborsoztam.
Megpároltam kevés zöldborsót, csíkokra vágott sárgarépával. Mikor kissé kihűlt, apróra vágott főtt sonkát és újhagymát adtam hozzá, majd 1 egész nyers tojást - hogy összefogja. Ezzel töltöttem meg a melleket, amiket fogvájókkal tűztem össze, de össze is lehet varrni tűvel, fehér cérnával. Kevés zsiradékot, szalonnát, fehérbort és vizet tettem a hús alá, így sült kb. 1,5 órát lefedve. Végül fedő nélkül 10 percet pirítottam. (Vigyázni kell, mert itt lehet kiszárítani - és az már nem jó!)
A körethez előző nap megpároltam a zöldségeket (fehér-, sárgarépa, zöldborsó, zellerszár), majd 1 almát, 2 uborkát és egy kis kaliforniai paprikát kockáztam bele. 2 tojássárgájából majonézt készítettem, úgy, hogy 1 dl. olívaolajhoz olvasztott kókuszzsírt és libazsírt tettem és először csak cseppenként adtam a folytonosan kevert sárgájához. Mikor felvette az összes zsiradékot egy szép krémes massza volt, amihez 2 kiskanál mustárt, 1 kiskanál mézet, citromlevet, sót és fehérborsot adtam. Közben a zselatinlapot húslevesbe áztattam (5 lapot kb. 4 dl folyadékba), kissé felmelegítettem és a majonézhez adtam. Ezt kevertem a zöldségekhez, majd kis formákba adagoltam, hidegre tettem és hagytam megszilárdulni. Így tejföl nélkül is élvezhető majonézes salátát sikerült összehozni.


Kellemes ünnepeket mindenkinek! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése